Politika

Elfogadták a 2018-as költségvetést

Bogdanović Zorana | 2017. december. 25. | 16:33 | Politika

A Községi Képviselő-Testület tegnapi ülésén elfogadták a 2018-as költségvetésről szóló határozatot.

A költségvetés – amely a hatalmi többség szerint „dícséretes“, mert befektetői jellegű – ésszerűen tervezett és hiteltartozások nélküli – mondta a község elnöke, Dragan Tošić és hozzátette: bízik abban, hogy a helyi kassza tartalma növekszik a jövő évben.

Az ellenzék nem szavazott a költségvetés-tervezetre. Svetlana Dinić képviselő azt nehezményezte, hogy - véleménye szerint - nem egyenlő arányban osztották el a pénzeszközöket, ha az óbecsei és a község területén várható befektetésekről és a projektekről van szó.

A hatalmi többség cáfolta az ellenzék állítását, kiemelve, hogy igenis terveztek befektetéseket Óbecse területén kívül is.

Elfogadták a Potisje-Bečej Kft. 2018-as munkatervét is, amelyet a képviselőkön kívül a kisebbségi partner is megszavazott, még mielőtt az a képviselő-testület elé került volna.

A ellenzék első körben megdicsérte a mellékelt dokumentumot, azzal a magyarázattal, hogy az részletes és átlátható, majd egy sor kritikát is megfogalmazott, amely a működési költségek csökkentésére vonatkozik, a szolgáltatások árának emelése nélkül.

Elfogadták a 2018-as költségvetést

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

Még több hír ebből a kategóriából