Turizmus

Megduplázódott a résztvevők száma a Második Óbecsei Kolbászfesztiválon

Ljubojev Vukašin | 2019. március. 18. | 14:01 | Turizmus

Megtartották a Második Óbecsei Kolbászfesztivált, a Bečej 1918 Ifjúsági Futballklub barátainak szervezésében, az elmúlt pénteken, az Aruba kávézóban.

A versenyen 23 szárazkolbász-tulajdonos vett részt, Óbecséről, Nádaljról, Csurogról, Turijáról.

Az első helyezett Predrag Đorđević, a második Stevan Pavlov, a harmadik pedig Dragan Knežev terméke lett.

A zsűri elnöke, Vlastimir Jankov elmondása szerint, a döntő nagyon szoros volt, de a rendezvény első helyezett kolbásza körül nem volt vita, mindhárom zsűritag egyhangúlag döntötte el, kinek jár a fődíj.

Ám a győztes kolbász összetételére, feldolgozására, szárítására nem derült fény, titok maradt.

A versenyen mindenféle házi szárazkolbász szerepelt, így az első három helyezett egyike mangalicából készült.

Az óbecseiek mellett a Kolbászfesztiválon részt vettek nádaljai és turijai versenyzők is.

Városunkban a tavasz hírnökének nevezett rendezvényen, megduplázódott a résztvevők száma, ami a szervezőket megerősítette abban, hogy ez a verseny a jövőben ott lehetne a szerbiai élelmiszer-versenyek mappáján, emelték ki a szervezők. 

Megduplázódott a résztvevők száma a Második Óbecsei Kolbászfesztiválon

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

Még több hír ebből a kategóriából