Kultúra

62. „Májusi játékok”: A gyerekek kezében a város kulcsa

Bogdanović Zorana | 2019. május. 20. | 13:45 | Kultúra

A város kulcsának ünnepélyes átadásával hivatalosan is elkezdődött a 62. Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Színjátszó Fesztivál, a „Májusi játékok”, amely május 27-ig tart.

Óbecse község elnökhelyettese, Dane Mandić, a város irányítását a község legfiatalabbjaira bízta.

A fesztivált az óbecsei Városi Színház előadása, A ló nélküli vitéz meséje nyitotta meg, amely egyébként még két előadással szerepel ezen a rendezvényen, a Júlia és Rómeó című gyermekelőadással és A legyek ura című ifjúsági előadással.

Az idei „Májusi játékokon” összesen 12 előadás lesz látható, hat gyermek és hat ifjúsági kategóriában.   Az óbecseieken kívül a résztvevők Belgrádból, Tuzláról, Szabadkáról, Nišből, Bogatićról, Inđijából, Kúláról, és Jagodinából érkeznek, az előadások minőségéről pedig háromtagú zsűri dönt, melynek tagjai, Jelena Bogavac, Mészáros Árpád és Hana Selimović.

A fesztivál versenyprogramja péntekig, május 24-ig tart, ekkor hirdetik ki a győztest is, majd az ünnepélyes díjkiosztó után, a nyertesek tiszteletére bemutatásra kerül a „Kiss” című zenés komédia, az Alice in WonderBand előadásában.

Hétfőn, május 27-én, az óbecsei Városi Színházban megtartják az óvodások színjátszó szemléjét is.

62. „Májusi játékok”: A gyerekek kezében a város kulcsa

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

Még több hír ebből a kategóriából