Közélet

Nyaralni mentek a bácsföldvári gyerekek

TV Bečej Redakcija | 2019. július. 24. | 10:28 | Közélet

A Vöröskeresztnek köszönhetően a bácsföldvári gyerekek lehetőséget kaptak arra, hogy nyaralni menjenek.

A bácsföldvári Svetozar Marković Általános Iskola 25, ötödikes és hatodikos tanulója, kedden este, tíznapos nyaralásra indult, a montenegrói Baošići-be, ahol a Vöröskereszt épületében lesznek elszállásolva.  

A gyerekek, akik tíz napot töltenek majd el Baošićin, nehéz helyzetben élő családokból származnak, és eddig nem volt lehetőségük arra, hogy utazzanak, többségük pedig még sohasem volt a tengeren. A nyaralásuk, amely jutalom az iskolában elért tanulmányi eredményeikért és törekvéseikért, számos tevékenységgel lesz kitöltve, melyeket az iskolapedagógus és a Vöröskereszt önkéntesei vezetnek.

Az akciót az óbecsei Vöröskereszt szervezte, a Szerbiai Vöröskereszt, továbbá a Munkaügyi, Foglalkoztatási, Harcos és Szociális kérdések Minisztériuma kezdeményezésére, a belgrádi Infostan támogatásával, amely biztosította az eszközöket, valamint Óbecse község támogatásával, amely a gyerekek számára pólókat, vizet és útravaló szendvicseket biztosított.

Legutóbb ilyen akciót két évvel ezelőtt szerveztek. Ekkor a nyaralásra különböző iskolák diákjai mentek, idéntől pedig állandósítják azt, hogy inkább csak egy iskola tanulói utazzanak, mert ebben az esetben, a személy aki kíséri őket és felügyel rájuk, a tantestületi tagok közül, mindannyiukat jól ismeri.

Nyaralni mentek a bácsföldvári gyerekek

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

Még több hír ebből a kategóriából