Sport

Futball: A zápor és a szél „lefújta” a szombati meccset

Ljubojev Vukašin | 2019. augusztus. 5. | 13:09 | Sport

A kontroll mérkőzések alatti öt győzelem után, a Bečej 1918 Futball Klub, még egy győzelmet aratott 1:0-ás eredménnyel, de rövidített kiadásban, mert a meccset már 18 perc után lefújták.

A hatodik kontroll mérkőzésen, a Bečej csapata vendégül látta a bácsszentiváni Bratstvo 1946 csapatát. És bár a meccset jó időjárási feltételek mellett kezdték meg, a közönség egy része, jobban figyelt a sötét felhők tornyosulására az égbolton a város felett, mint a játékra, és kiderült, aggódásuk nem volt hiábavaló, mert éppen az időjárás döntötte el, hogy a meccs hogyan, és mikor fejeződik be. De lássuk, mi is történt.

A Bečej csapata 18 perc alatt bemutatta erősségét, ami már a hatodik percben száz százalékos eredményhez vezethetett volna, mivel a vendégcsapat gyengén védekezett, de a kék-fehérek mégsem tudták ezt megvalósítani. Strahinja Ilić, Zličićnek dobta be balról a labdát, akinek nem sikerült jobb lábbal betalálni a vendégek hálójába. Két perccel később, a vendégek újabb gyenge védekezésének következményeként, és a vendégek kapusának katasztrófális labdakilövése után, Zličić javított előbbi hibáján, és ez alkalommal betalált a hálóba. Az eredmény 1:0.

A találat után a szél és az eső felerősödött, ezért tíz perccel később megszakították a mérkőzést, először csak rövid időre, majd kicsit később, közös megegyezés alapján, hivatalosan be is fejezték azt.

A következő, egyben utolsó kontroll meccset a Bečej csapata Nagykikindán játssza, az ottani ŽAK csapata ellen.  A Vajdasági Szerb Liga első mérkőzését, pedig szintén vendégként, Torontálszigeten játsszák, ahol megpróbálják megszerezni az első három pontjukat.

Futball: A zápor és a szél „lefújta” a szombati meccset

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

Még több hír ebből a kategóriából