Sport

A budapesti gimnazisták sportfelkészülésen vannak Óbecsén

Ljubojev Vukašin | 2019. szeptember. 10. | 12:26 | Sport

Sorrendben hatodik éve a budapesti Nikola Tesla Szerb Gimnázium tanulói városunk vendégei, azzal a céllal, hogy a röbladázó és kosarazó lányok, valamint a kosárlabdázó fiúk felkészüljenek az előttük álló versenyekre, melyek az elkövetkező sportciklusban várnak rájuk.

Mladenović, testnevelő tanár és a kosárlabda szekció edzője elárulta, hogy miért is Óbecse a budapesti gimnazisták felkészülésének központja már hosszú évek óta.

Idén 40 budapesti diák tartózkodik Óbecsén, akik az edzéseket naponta kétszer vagy háromszor végzik, melyek a technikákon, a kondición, az összjátékon, a taktikán, valamint a hallgatók ismerkedésén és társasági életén alapulnak.

A budapesti gimnazisták sportfelkészülésen vannak Óbecsén

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

Még több hír ebből a kategóriából