Sport

Péterréve: Az V/2 osztály nyerte meg a Csatlakozz a játékhoz versenyt

Ljubojev Vukašin | 2019. október. 18. | 10:48 | Sport

A péterrévei Samu Mihály Általános Iskolában az ötödikes tanulók számára szervezett Csatlakozz a játékhoz elnevezésű versenyre tegnap került sor az iskola tornatermében. A versenyen a fiúk és a lányok is részt vettek, a tanulók pontszámait pedig az osztályfőnökök jegyezték fel és számolták össze.

Ezt a sport rendezvényt idén második alkalommal szervezte meg A falu jobb életéért Polgári Egyesület, az iskola tornatanára és az intézmény tanítói. A rendezvény célja, az egészséges életmódra nevelés.

Nagy segítséget nyújtott az óbecsei Sport Egyesület is, amely a verseny legjobbjai számára érmeket és serlegeket biztosított, míg az óbecsei önkormányzat labdákat ajándékozott az osztályoknak.

A tanulóknak az volt a feladatuk, hogy a három forduló alatt minél több gólt érjenek el. Minden forduló után kihirdették a legjobbakat, a harmadik forduló után, pedig a verseny nyerteseit is kitüntették.

A verseny első fordulójában a V/3 osztály teljesített a legjobban, a második fordulóban viszont a V/2 osztály, míg a harmadik fordulóban a V/1 osztály ért el legtöbb gólt. A pontok összeszámolását követve az V/2 és a V/3 osztály azonos eredményt ért el, ezért egy negyedik fordulót is lejátszottak, hogy eldőljön ki lesz a nyertes. Végül 33 pontszámmal a V/2 osztály teljesített jobban, a második helyen 32 ponttal végzett az V/3, míg a harmadik helyen 21 ponttal a V/1 osztály.

A falu jobb életéért Polgári Egyesület és az óbecsei Cukorbetegség Elleni Küzdelem Társasága az elkövetkező időszakban vércukorszint mérést szervez a péterrévei piacon. Október 30.-án pedig a falusi könyvtárban a könyv hónapja alkalmából bemutatásra kerül Kajica Kuburić, Od salaša pa do Tise, a između Mol című könyve. A bemutatón a péterrévei Davor Jovanović, és az óbecsei Milun Čokorović írók is jelen lesznek.

Péterréve: Az V/2 osztály nyerte meg a Csatlakozz a játékhoz versenyt

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

Még több hír ebből a kategóriából