Mezőgazdaság

Nedimović és Radojević meglátogatták az óbecsei mezőgazdasági gazdaságokat

Bogdanović Zorana | 2019. október. 21. | 12:26 | Mezőgazdaság

Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter és Vuk Radojević tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkár ellátogattak Szabó Tibor péterrévei mezőgazdászhoz, és a bácsföldvári Gucunski gazdaságot is megtekintették.

A gazdák rámutattak arra, hogy a mezőgazdasági termékek alacsony ára többek között a gazdaság fejlődésére is kihat.

Nedimović bejelentette, hogy új törvényeket hoznak meg a mezőgazdasági árak szabályozására, valamint, hogy meghatározzák majd, hogy kik a hivatásos mezőgazdasági termelők és mik a termék referenciaárai.

A miniszter elmondása szerint az állattenyésztéssel foglalkozó gazdák a mezőgazdasági földterületről szóló törvény módosítása által 20 év alatt először tudnak majd tíz évre szóló földbérleti szerződést megkötni.

A tartományi titkárság a helyi gazdákkal együttműködve az elmúlt három évben több mint 200 millió dinárt fordított a helyi mezőgazdaság fejlesztésére.

Nedimović a földeken való gyakori gyújtogatásokat illetően elmondta, hogy a minisztériumnak lehetőségében áll négy naponként szatellit felvételeket készítenie minden parcelláról. Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy leginkább Közép-Bánátban és Szerémség területén gyújtják fel a szántóföldeket.

Nedimović szerint elkerülhetetlen az ilyen fajta megközelítés, mivel a szántóföldek felgyújtása hatalmas károkat okoz az ökoszisztémának és ront a szántóföldek minőségén, ugyanakkor számos esetben okoznak közlekedési baleseteket is.

Nedimović és Radojević meglátogatták az óbecsei mezőgazdasági gazdaságokat

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

Még több hír ebből a kategóriából