Politika

Helyi Közösségi választások: a SZHP 66, a VMSZ 17 támogatott jelöltjére szavaztak

Bogdanović Zorana | 2019. október. 21. | 17:52 | Politika

Az előzetes eredmények szerint 31,7 százalékos volt a szavazási arány, ami azt jelenti, hogy 10.120 polgár adta le voksát Óbecsén, Péterrévén, Bácsföldváron és Mileševón a helyi közösségi választásokon. Mivel Csikériapusztán és Pecesoron időközi választások voltak.

A polgárok összesen 83 jelöltre szavaztak, hat helyi közösségben. Annak ellenére, hogy a jelenlegi választásokon egyéni jelöltek indultak, a jelölteket, mint ahogyan a korábbi években, úgy most is a politikai pártok támogatták.

A Szerb Haladó Párt hatvanhat jelöltet támogatott. A párt elemzései szerint a 2015-ös választásokhoz viszonyítva a mostani szavazáson 18 százalékkal nagyobb volt a részvételi arány.

A Vajdasági Magyar Szövetség tizenhét jelöltet támogatott.

A VMSZ sajtótájékoztatóján úgy nyilatkoztak, kisebb rendellenességeket tapasztaltak Óbecsén az ötös és a tizenhatos számú szavazó helyen.

A Szerb Haladó Párt illetékeseinek elmondása szerint nincsenek adatok vagy hivatalos feljegyzések arra vonatkozóan, hogy rendellenességek lettek volna.

Helyi Közösségi választások: a SZHP 66, a VMSZ 17 támogatott jelöltjére szavaztak

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

Még több hír ebből a kategóriából