Politika

A SZHP megünnepelte a párt védőszentjének napját

Bogdanović Zorana | 2019. október. 28. | 8:48 | Politika

A Szerb Haladó Párt óbecsei szervezete tegnap a szervezet irodahelyiségeiben ünnepelte meg a Sveta Petka-t, a párt védőszentjének napját és egyben a párt fennállásának 11.-dik évfordulóját.

Vuk Radojević, a párt helyi szervezetének elnöke úgy nyilatkozott, Aleksandar Vučić 2008-ban történelmi jelentőségű változásokat indított meg, amely a nemzeti ökonómia és az életszínvonal javulását segítik elő. Ez, Radojević szerint, Óbecsén is megmutatkozik, ahol a 2012-es évhez viszonyítva 30%-al kevesebb a munkanélküliek száma.

Radojević a helyi közösségi választásokat a közelkő tavaszi választásokkal összefüggésben  „jól elmúlott idő“-ként jellemezte.

Az idei keresztapa Dragan Lazić, átadta ezt a tisztséget Dalila Dujakovićnak, a polgármester helyettesének.

A végén Radojević hozzátette, a SZHP helyi szervezete a jövőben még több figyelmet fordít majd a mindennapi problémák megoldására.

A SZHP megünnepelte a párt védőszentjének napját

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

Még több hír ebből a kategóriából