Közélet

Az óbecsei fiatalok elsajátították a biztonságos internethasználatot

Bogdanović Zorana | 2019. november. 19. | 13:27 | Közélet

A Tijana Jurić Alapítvány és az óbecsei Szociális Központ szervezésében a Nappali Otthonban a biztonságos internethasználatról tartottak előadást a 10 és 18 év közötti fiatalok számára.

A Biztonságosan az interneten elnevezésű program negyven olyan szülői gondozás nélkül maradt gyermeket ölelt fel, akik az otthon szolgáltatásait veszik igénybe. A gyerekek a műhelymunkák keretében új ismereteket szerezhettek az internet biztonságos használatát lehetővé tevő védelmi mechanizmusokról, arról, hogyan ismerjék fel a veszélyt, hogyan védjék meg magukat, és kihez fordulhatnak, ha segítségre van szükségük.

Tekintettel a kortárs erőszak elterjedésére, a Szociális Központ aktívan foglalkozik ezzel a problémával, hiszen nap mint nap érkeznek bejelentések iskolán belül és iskolán kívül történő erőszakról – nyilatkozta Ivona Božović a Szociális Központ igazgatója.

Az igazgatónő kiemelte, hogy a kortárs erőszak már az általános iskolák alsós tagozataiban is egyre elterjedtebb, ezért elengedhetetlen az oktatási intézmények és a Szociális Központ közötti szoros együttműködés, ami által gyorsan reagálni tudnak ilyen esetekben.

Az óbecsei fiatalok elsajátították a biztonságos internethasználatot

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

Még több hír ebből a kategóriából