Közélet

Óbecse község területén fertőtlenítik a középületeket

Bogdanović Zorana | 2020. március. 18. | 11:38 | Közélet

A polgárok egészségvédelme céljából és a korona vírus megjelenésének megakadályozása érdekében, a rendkívüli helyzetek törzskara Óbecse községben, intézkedést hozott, összesen 38 épület fertőtlenítésére Óbecse község területén.

Szerdán, a nap folyamán az Eko-Dez vállalat fertőtlenítette a közintézményeket, és a vendéglátóipari létesítményeket.

Szükség szerint megismétlik a folyamatot, mondta Tošić, és bejelentette, hogy a „Bečejprevoz” Utasszállító Vállalattal való megbeszélés alapján, az autóbuszok is fertőtlenítve lesznek.

Emlékeztetőül elmondjuk, hogy Szerbia intézkedéseket vezetett be  a 65 évnél idősebb polgárok mozgáskorlátozására, akiknek tilos az utcára menni, míg 20 órától hajnali 5 óráig, kijárási tilalom van érvényben minden polgár számára,  a feladatát ellátó  illetékes hatóság, illetve a harmadik váltásban dolgozók kivételével.

Fertőtelnítik: Óbecse község Közigazgatási Hivatalát, a Kihágási Bíróságot, az Alapfokú Bíróságot, a Rendőrállomást, az Egészségházat és egyéb egészségügyi létesítményt (a Gyermekdiszpanzért, a Fogorvosi rendelőket, az újfalusi rendelőt, a Jódfürdőt,  a bácsföldvári, a csikériai, a mileševói és a pecesori egészségügyi rendelőket), az Ivan Perišić, a Todor Dukin, a Testvériség Egység Helyi Közösségek, továbbá a Mileševo-dreai, a péterrévei, a csikériai, a bácsföldvári és a  pecesori Helyi Közösségek épületét, a Szociális Védelmi Központot és a vendéglátóipari létesítményeket (éttermeket, kávézókat, bárakat).

Óbecse község területén fertőtlenítik a középületeket
Még több hír ebből a kategóriából