Politika

Edukációs központ lesz a péterrévei Kiszárda

Bogdanović Zorana | 2020. május. 26. | 8:00 | Politika

Óbecse község Képviselő-testületének tanácsnokai, elfogadták az Óbecse község tulajdonában lévő üzlethelyiségek és közterületek bérlőinek, az idei júniusi és júliusi díj megfizetésének felmentésére vonatkozó határozat javaslatát.

A határozat előirányozza, hogy kizárólag a rezsi-költségek biztosításáért felelősek.

A mai ülésen, ezen kívül elfogadták Óbecse község területi tervének olyan módosításait, amelyek a péterrévei Kiszárda épülete új rendeltetésének meghatározására, valamint az elrendezési és építési szabályok felülvizsgálatára vonatkoznak.

A helyi önkormányzat az új beruházásokhoz a pénzeszközöket magasabb kormányzati szintről tervezi biztosítani – mondta Tošić, hozzátéve, hogy a Községi Közigazgatásnak módosítania kell a Kiszárda újjáépítésére irányuló meglévő projektumot.

A meglévő magyarázat szerint, a létesítményt oktatási és összejöveteli központnak látták elő, oktatási múzeummal és Péterréve hírességeinek kiállításaival.  

Egyébként, a Tartományi Kultúrális Műemlékek Védelmére Szolgáló   Intézet a Kiszárdát  védett kultúrális javaknak nyilvánította,  ezt az épületet pedig egykor, a faluban élő gyermekek iskolai és óvodai oktatására használták.

Edukációs központ lesz a péterrévei Kiszárda
Még több hír ebből a kategóriából