Sport

A Bečej röplabdázói megkezdték az Első B Ligára való intenzív felkészüléseket

Ljubojev Vukašin | 2020. augusztus. 7. | 9:42 | Sport

A  Bečej röplabdázói az új versenyszakasz előtt, augusztus 3-án, hétfőn kezdték meg a komoly edzési folyamatot. Az edzésekre naponta kétszer kerül sor, mivel meg kell felelni az  a magasabb rangfokozatba-lépés - a Postai Takarékbank Első B Liga elvárásainak és tervének.

Az intenzív felkészülésen 12 röplabdázó vesz részt, és annak érdekében, hogy elérjék kitűzött céljukat – az Első B Liga tabellájának csúcsát, valamint  a szerb röplabda csúcsa felé vezető utat, megerősítették soraikat, magyarázta Džigurski.

A terv az, hogy a Bečej röplabdázói a felkészülés időszakában lejátszanak kilenc barátságos mérkőzést, közülük az elsőre, a felkészülés harmadik hetében kerül sor.

A bajnokság a tervek szerint októberben kezdődik, azonban tekintettel a jelenlegi járványügyi helyzetre, továbbra is kétséges, hogy a versenyidén elkezdődhet a tervezett időben. Mindezek ellenére a Bečej röplabdázói azt tervezik, hogy megtartják a felkészülés intenzív ritmusát, annak érdekében, hogy az Első B Ligát teljesen felkészülten és összehangoltan kezdehessék.

Az új idényben az óbecsei röplabdajátékosokat számos kihívás várja, úgy a csapatok, mint a távolabbi utazások szempontjából, például Kuršumlijaba, Ivanjicara,  Aranđelovacra, Mladenovacra, Versecre, Kosovska Mitrovicara, Futakra, Užicebe, Loznicara, Homokbálványosra és Prokupljebe.

A Bečej röplabdázói megkezdték az Első B Ligára való intenzív felkészüléseket
Még több hír ebből a kategóriából