Közélet

Öt helyen tervezik a játszóterek felújítását és átrendezését

Bogdanović Zorana | 2019. március. 26. | 13:40 | Közélet

Óbecse község azt tervezi, hogy idén öt helyen felújítják és átrendezik a játszótereket – kettőt Óbecsén, egyet-egyet pedig Péterrévén, Mileševón és Csikérián. Emellett előlátták egy új játszótér beszerzését is, amely Újfalu helyi közösségben lesz felállítva, a Danilo Bućan és a Sípos János utca kreszteződésénél.

Erre a célra a helyi költségvetésből 1,5 millió dinárt láttak elő, a pénzt pedig az ásványi erőforrások és a geotermikus erőforrások használatáért fizetendő díjból biztosítják.

Óbecsén, a Veljko Vlahović településen és a Pionír utcában, a kanálisnál lévő hídnál tervezik a játszóterek felújítását és átrendezését, Péterrévén a központban, Mileševón a futballpályánál, Csikérián pedig az Ivo Lola Ribar utcában levő játszóterek lesznek szanálva és adaptálva. Az elemek felújítása mellett, minden említett helyen egy padot, egy szemeteskannát, és információs táblát, valamint homokos talajt terveznek.

A helyi Önkormányzat tervei között szerepel, hogy a befolyt összegből 390.000 dinárt elkülönít, 13 darab 1.100 literes konténer beszerzésére, amelyek a papír és az üveg újrahasznosítására szolgálnának, és Óbecsén, Bácsföldváron és Péterrévén helyeznék el őket.

Ugyanakkor 244.000 dinárt terveznek kerékpártartók, szemeteskannák és virágtartók beszerzésére, amelyek Óbecse község közterületein lesznek elhelyezve.

Ezeknek a tevékenységeknek a finanszírozása az ásványi és a geotermikus erőforrások használatáért fizetendő pénzeszközök beáramlásától függően történik, amelyet a helyi közösség életkörülményeinek javítására vonatkozó programnak megfelelően alkalmaznak.

Öt helyen tervezik a játszóterek felújítását és átrendezését

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

2019. március 26. | 16:38

Még több hír ebből a kategóriából