Gazdaság

Év végéig fertőtlenítik a háztartások szemeteskukáit is

Bogdanović Zorana | 2019. július. 17. | 8:55 | Gazdaság

A Tiszamente-Óbecse vállalat idén áprilisban kezdte el a közterületek konténereinek és a kommunális hulladékszállító teherautónak a rendszeres fertőtlenítését. Minden szerdán több, mint 100 konténert fertőtlenítenek, az iskolák, az óvodák, és a lakóépületek környékén.

Ezt egyelőre csak Óbecsén végzik, de a környező településeken is elkezdik hamarosan, legkésőbb szeptember 1-ig, jelentette be a vállalat igazgatója, Fejes Zoltán.

A tervek szerint, a „Tiszamente” egy év múlva, ezt a tevékenységet már önállóan végzi, mert jelen pillanatban ezzel a feladattal egy felhatalmazott vállalatot bíztak meg, mondta Fejes. Az év végéig azt tervezik, hogy a háztartási szemeteskukák fertőtlenítését is bevezetik, melyekből mintegy 12.000 van. A „Tiszamente” dolgozói  megfelelő tanfolyamok után láthatják majd el ezt a feladatot.

A konténerek fertőtlenítése éves szinten, 2 százalékkal növeli a „Tiszamente” vállalat üzleti költségeit, de sokkal nagyobb biztonságot és védelmet nyújt a polgárok számára, mondta Fejes, hozzátéve, hogy a vállalat fokozatosan és lelkiismeretesen tervezi tevékenységeit, költségeit és bevételeit, amint azt a „Tiszamente” közelmúltban elfogadott negyedévi üzleti jelentése is igazolja.

A vállalat a teljesített szolgáltatásainak számláit a természetes és jogi személyeknek, legkésőbb a hónap 10. napjáig kézbesíti az előző hónapra.

A „Tiszamente-Óbecse” vállalat negyedéves jelentése, a jövő héttől áll a polgárok rendelkezésére, a cég honlapján.

Év végéig fertőtlenítik a háztartások szemeteskukáit is

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

Még több hír ebből a kategóriából