Politika

A VMSZ óbecsei KSZ: „80 százalékkal nagyobb támogatottság, mint 2016-ban“

Bogdanović Zorana | 2020. június. 26. | 10:42 | Politika

A Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István listája, Óbecsén, a helyi választásokon 5.152 (29,31%) szavazatot kapott. A Vajdasági Magyar Szövetség óbecsei községi szervezetéből azt üzenik, hogy elégedettek az elért eredményekkel, mivel, elmondásuk szerint, most 80 százalékkal nagyobb támogatottságuk volt, mint 2016-ban.

A helyi parlament jövendőbeli összetételében a VMSZ-nek 11 képviselője lesz. És bár még a tárgyalások nem kezdődtek meg, a VMSZ-ben elmondták, hogy reménykednek a Szerb Haladó Párttal való további együttműködésben.

Emlékeztetőül, a Szerb Haladó Pártban nemrég bejelentették, hogy községi elnöknek Dragan Tošićot javasolják. Ennek megfelelően, a kérdésre, hogy vajon ebben az esetben a VMSZ kérni fogja-e  a Községi Képviselő-testületi ülés elnökének tisztségét, amennyiben koalíciós megállapodást köt a Szerb Haladó Párttal, Molnár röviden válaszolt.

A VMSZ óbecsei KSZ: „80 százalékkal nagyobb támogatottság, mint 2016-ban“
Még több hír ebből a kategóriából